Budapest - Iszkaszentgyörgy ~ 80 km.

Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély

Egy kedves ismerősömmel erre jártunk tavasszal. Neki meglepetés volt, én tudatosan jöttem ide. Sajnos az elvarázsolódás elmaradt, mert a kastély zárva volt. Legutóbb "csak" erre jártam, hiszen minden út Iszkaszentgyörgyre vezet!  Nyitva volt (!! ), pontosabban, mivel itt volt a kastély nagyon kedves bérlője, lehetőségem volt végigjárni a látogatható tereket, s szobákat.

A településen áthaladva, Isztimér felé véve az irányt, pontosan a kastély kőből készült kerítése mellett találja magát. Báró Amadé László szobrától indulva, csakhamar a kastélyhoz ér, melyen láthatóan van még mit csinosítani, de ezzel most ne is törődjön. Sok kastély van sokkal rosszabb állapotban hazánkban! 

A kastélyhoz egy másik bejáraton is el tud jutni, sőt erre még autóval is behajthat egy darabig!

A mai alaprajza több átalakítás, bontás, és hozzáépítés eredményeként született meg, ám erre én, itt és most nem térek ki , hiszen a történetéről sok-sok adatot olvashat "internetszerte".

A tavaszi látogatás mély nyomokat hagyott bennem. Nem láttam, milyen lehet a falakon belüli világ, nem láttam, hogy ...és "egyszer csak arra eszméletem", hogy ismét a teraszos kertben sétálok, hogy megállok a "kerti zongoránál", hogy lebilincseli a kert a tekintetem. Örömmel fedezem fel, hogy emberek üldögélnek egy ajtó előtt... Annak ellenére, hogy ha akaratlanul is, de egy beszélgetést "szakítok" félbe, kedves választ kapok, sőt...

A kastély állami tulajdon, de van egy bérlője, a finn származású, és magyarul fantasztikusan beszélő Ari S. Kupsus. Ő mutatja be nekem a kastélyt, beszél a jelenről, a múltról, arról a munkáról, melyenek a gyümölcsét minden milliméteren érzem, s látom! Felfedezek egy szálat is, mely... 1944-ben a kastély falai között a finn követség működött...

A túra a földszinten kezdődik, itt még lehet fotózni. A kastély központi részének földszintjén lakott a grófné és a gróf, három -három szobában, melyet be is járunk. Az egyszerű fehér festés alatt nem nagyon találtak a falfeltárás alkalmával régi falfestéseket. Ennek persze több oka is van...

Kérdésemre, hogy a háború, és az orosz katonák vendégeskedése mennyire viselte meg a kastélyt, meglepő választ kapok. A legnagyobb károkat anno a helyiek okozták  a kastélyban. Ők hordták el, semmisítették meg a bútorokat, a helyi gyermekek a csillárok kristály gömböcskéivel "üzleteltek"... és a könyvek ...az udvaron váltak a lángok martalékává! Micsoda könyvtár lehetett itt!

Az emeleten már nem fotózom, mert az személyes használatú terület. Amikor a fa lépcsőn elindulunk felfelé, még nem is sejtem, hogy mi vár rám. Felérvén az emeletre ...elakad a szavam, a járásom lelassul, csak iszom a szavakat, és mindent, mi mögötte van ...a szeretet, az elkötelezettség, a... megfogalmazhatatlan! Járva a világot, a házigazda szemei megakadnak bútorokon, melyek hamarosan itt lelnek új otthonra, ebben a kastélyban ...hiszen a korabeli nemesség is Bécsben vásárolt, no meg Itáliában... Minden bútornak, mely élettel tölti meg a kastélyt, éppen ezért története, s múltja van, és pont ez ennek a kastélynak  a fantasztikuma ...a korhű berendezés! ...igen csodálattal hallgatom, hogy egy asztal hogy került ide például Stockholmból, vagy... nem tudom folytatni, mert lehetetlen leírni! Én nem tudom megfoglamazni azokat az érzéseket, melyek hatása alá kerültem. Azért nem tudom megfogalmazni, mert nem ismerem az ide illő szavakat!

A szobákban sétálva át-átszűrődik a kastély "fiatalabb" szárányban működő iskola "zaja". Tervben van az iskola elköltözése, és látom  a bérlő szemének csillogásán, hogy micsoda tervei vannak, ha azt a szárnyat is a gondozásba veheti!

Látogatásomkor művészek lakták a vendégszobákat, itt alkotnak néhány hétig minden évben... de koncerteknek, kiállításoknak is helyet adnak ezek a patinás falak. Látogatásomkor is szó esik a következő koncertről, no és egy korabeli hárfáról, melyet Szibil grófnő, a visszaemlékezésében említett meg a látogatása során. Mivel írásos anyag nem maradt fent, ezért kincset ért a grófnő visszaemlékezése arról, hogy hol, s milyen berendezési tárgyak voltak a szobákban. Ő az aki hamarosn ismét a kastély vendége lesz, aki megkönnyezte, hogy abban a szobában tud aludni, amikor "hazatér", melyben anno élt...  

...és ha már megnézte a kastélyt, keresse meg a Kőpiramist is, melynek a története kötődik a kastélyhoz!

Joggal kérdezheti a Kedves Olvasó, hogy jó-jó, de belépődíj, és látogatási idő... mh. Amikor itt van a kastélyban Ari Santeri Kupsus nagyon szívesen, és hihetetlen nagy szeretettel körbeviszi a látogatókat, mint ahogy engem is körbevitt. Amikor nincs... a környék számtalan látnivalóval szolgál, de mivel ez a kastély  nyári rezidenciaként is ..."szolgál" a bérlőnek, jó időben nagy eséllyel rálelnek. Belépődíj?  Inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy jelképpes összeget adományoztam a kastély javára!

A kastély finn kezelőjével a NÖF 2023-ban szerződést bontott. Arinak ki kellett üríteni a kastélyt, tehát nagy valószínűséggel a főúri lak hoszzú évekig nem lesz látogatható! Amit a látogatók eddig láttak, azt... úgy... már sosem fogják látni!

Mintha tegnap jártam volna a kastélyban, oly mély élmény még mindig, olyan tisztán emlékszem minden percére annak, ahogy Ari körbevezetett a kastélyon... Köszönöm!!!

 

Értékelés ***** ...volt


Az ilyen élményekért volt érdemes élni!

Az ajánlót direkt nem írom át, mert azt gondolom, hogy így legalább megmarad valami abból, mely akkor oly mélyan megérintett!

 

Flag Counter