Budapest ----> Fehérvárcsurgó ~ 86 km.

 

Károlyi-kastély

A 81-es útról lekanyarodva, néhány perc alatt Fehérvárcsurgón lehet lenni. A kastély csodásan megfiatalodott parkja már a főútról is megcsodálható. A főútról nyíló bejáraton behajtva... a sportpálya, és az iskola után parkoljon le, s indulhat a séta. Amennyiben ez a kapu be lenne csukva, haladjon tovább, s csakhamar táblák fogják Önt segíteni abban, hogy merre haladjon a kastélykert másik bejárata felé!

A parkolóból elindulva sétálják körbe a kastélyt, mely gróf Károlyi György megbízásából épült klasszicista stílusban 1844 és 1853 között. Az építtető unokája, gróf Károlyi József 1910 körül romantikus stílusban építette át a főúri lakot. A Károlyi család, 1847 és 1944 között élt a kastélyban. A háború miatt kellett elmenekülniük. Mindössze pár bőrönd személyes holmit tudtak magukkal vinni. Az utazótáskák megtekinthetőek a kastély egy termében néhány, az újjáépítés során előkerült családi porcelán darabkájával együtt.

A II. világháborút a kastély viszonylag épen átvészelte. Igazi károkat, a benne állomásozó katonák okoztak. Az értékes könyvtárat elégették, a bútorokból mindössze egy szék maradt meg, mely szintén ki van állítva.

A park és az épület rövid ideig üdülő volt, majd 1949-től 1979-ig gyermekotthonként működött. Az állagmegóvás milyenségét jellemzi, hogy 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy az otthont ki kellett költöztetni. Csaknem húsz évig üresen állt, állaga tovább romlott. Fényképeken láthatjuk, milyen méltatlan állapotba került a kilencvenes évekre.

A kastélyépítő ükunokája, Károlyi György 1994-ben alapítványt hozott létre, majd 1997-ben megszerezte a kastély hasznosítási jogát. Elvégeztette a legfontosabb állagmegóvási munkálatokat, majd 1999-ben elkezdődhetett a romos kastély északi szárnyának a felújítása. Ezt követte 2001-ben a déli részének rekonstrukciója. 2001 és 2008 között a két oldalszárny is megújult. 2011-re az egész kastély megszépült, beleértve a parkot is a bejáratokkal. A közeljövőben elkezdődik a lovarda felújítása, mely a szállodai férőhelyeket bővítését fogja szolgálni.

A kastélyban szálloda, étterem és ajándékbolt üzemel. Állandó, és időszaki kiálításokat, valamint konferenciákat rendeznek.

 A kastély hatalmas parkja is megújult. a kis tavat kikotorták. Az aprócska szigeten található pavilon már messziről felhívja magára a figyelmet! Igen romantikus itt sétálgatni, letelepedni a padokra, figyelni a hattyúkat, a... 

Kastélytúrára a szálloda recepcióján lehet jelentkezni!

 

Értékelés: ****

Ha csak a parkot sétáják körbe, már egy csodálatos élménnyel gazdagodnak, de a kastélyban is találnak sok kincset! Gondolok itt például a könyvtárra, a...

Flag Counter