Nutria

2018.05.02 10:52

A nutria, más néven hódpatkány vagy mocsári hód (Myocastor coypus) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók   (Rodentia) rendjébe, ezen belül a nutriafélék (Myocastoridae) családjába tartozó egyetlen faj. Egyes rendszerbesorolások szerint a tüskéspatkányfélék (Echimyidae) családjába tartozik Myocastorinae alcsalád néven.

E nevezetes prémes állat hazája a mérsékelt éghajlatú Dél-Amerika nagy része. A hódpatkány a Baktérítőtől délre fekvő országok majd mindegyikében általánosan ismeretes. Elterjedési köre az Atlanti-óceán  partjaitól a Csendes-óceán  partjaiig terjed, s ezt a magas hegység sem szakítja meg, északról délfelé pedig a 24. déli szélességi foktól a 43-ig fordul elő. Rengger szerint a tavak és folyamok, főként a csöndes vizek mellékén párosan él a hódpatkány, s olyan helyet választ ki, ahol a növényzet buja tenyészete oly tömött lepellel vonja be a vizek tükrét, hogy az állatot is megbírja. Minden pár 1 méter mély és 40–60 cm széles üreget ás magának a parton, amelyben az éjt, s néha a nap egy részét tölti. A hódpatkány kitűnő úszó, az alábukásnak azonban nem mestere. A szárazon lassan mozog, mert lábai olyan rövidek, hogy teste majdnem a földet súrolja. Ezért csakis akkor megy ki a szárazra, mikor a vízkörnyék valamely más részébe akar áttelepedni. Veszedelem esetén rögtön vízbe veti magát s alábukik.

Értelmi képességei csekélyek. Okosnak nem mondhatjuk, jóllehet ápolóját lassanként megismeri. Az öreg korukban elfogott állatok eszeveszetten marnak, s rendszerint meg sem érintik eleségüket, úgyhogy néhány napnál tovább ritkán maradnak életben. Ma a hódpatkány minden állatkertnek állandó lakója, valamelyes vízmedencében biztosan eltartható. „A hódpatkány - írja Wood - gyors és ügyes fickó. Mulatságos viselkedésében magam is sokszor gyönyörködtem, s figyelmemet a legnagyobb mértékben le tudta kötni; amint birodalmában keresztül-kasul úszkált, e közben minden útjába eső, s neki újdonszerűnek látszó tárgyat aprólékosan megvizsgált. Mihelyt egy marok füvet vetnek a medencéjébe, azonnal megragadja kezeivel, hevesen megrázogatja, hogy a gyökereket minden közéjük ragadt földtől megszabadítsa, azután a vízhez viszi s oly ügyesen mossa meg, hogy bármely mosónőnek is becsületére válnék.”

Hangjuk panaszos, nem kifejezetten kellemetlen,, de gyakran hallani, mert ezzel hívogatják egymást. Ha az állat felbőszül vagy zavarják, haragos morgást vagy dörmögést hallat. Legkedveltebb eledele a fű, de a gyökereket, gumókat, leveleket és magvakat, sőt fogságban a kenyeret sem veti meg. Éppoly örömest eszi meg a húst is, például a halat. E tekintetben valóban inkább a patkányhoz és nem a hódhoz hasonlít. A füvet ügyesen legeli le, az egészben elébe vetett eleséget mancsaiba fogva veszi a szájába. A fogvatartott hódpatkány tél felé tágasabb üreget és sok mély folyosót ás, katlanját puhára béleli, s erre a célra az eleségül kapott fűből sokat behord a vackába.