Alpokalja

Az Alpokalja hazánk nyugati peremén fekvő, természeti szépségekben gazdag, változatos felszínű táj. Eltérő tengerszint feletti magasságú területek együttese, középhegységek és dombságok alkotják. Közös vonásuk, hogy kialakulásuk Európa legmagasabb hegyvidékéhez, az Alpokhoz kötődik.

A Soproni-hegység és a Kőszegi-hegység az Alpok legkeletibb fekvésű nyúlványa. A ­keleti előterükben húzódó dombvidéki tájakat az Alpokból érkező folyók, köztük a Rába és mellékfolyói alakították ki. Medrüket többször változtatva kavics­takarót terítettek szét, ebbe mélyítették völgyeiket.

Fertőre nyíló medencében fekszik Sopron, az ország egyik legszebb városa. Régi kereskedőváros, borászatáról is híres. Történelmi emlékeit, nevezetes épületeit sok látogató keresi fel évről évre. Tiszta levegőjének köszönhetően kedvelt üdülőhely is 

A Soproni-hegység felszíne a külső erők, a szél, a víz és a jég munkája révén erősen lepusztult. Legmagasabb pontja 557 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. A Soproni-hegység előterében húzódik Brennberg­bánya, hazánk első barnakőszénbányája. A szénlelőhelyet véletlenül fedezték fel 1750-ben, amikor egy felszíni kőszénréteg meggyulladt.

A Kőszegi-hegység lejtőit bőséges csapadék öntözi. Mivel tömör kőzet építi fel, ami elzárja a mélybe szivárgó víz útját, sok a forrás és a gyors futású patak. A hegység keleti előterében fekszik Kőszeg, hazánk műemlékekben gazdag történelmi városa (2. ábra).

A Kőszegi-hegység legmagasabb pontja, egyben a Dunántúl legnagyobb kiemelkedése az Írott-kő (882 m).

Az ország legszebb tájain végigvezető leghosszabb turistautunknak, az 1160 km hosszú országos kéktúra jelzésnek az Írott-kő a nyugati kiindulópontja.

Szöveg szekció vége

Kiegészítő szöveg szekció

 

Kiegészítő szöveg szekció vég

forrás: www.nkp.hu

 

www.nkp.h

 

Flag Counter