LÉS-ERDŐ

 

A Lés-erdő fénykorában, a magyarországi barokk kertművészet legjelentősebb alkotása volt. Nemcsak építményei és szobordíszei tették azzá, hanem elsősorban az a szerencsés körülmény, hogy a francia barokk kertideál maradéktalanul valósult meg benne. A Lés-erdő a 18. században vált a park részévé, „mulatóerdőként”. Esterházy „Fényes” Miklós herceg vendégei napokat töltöttek el a mulatóházakkal, profán templomokkal, szökőkutakkal és egyéb látványosságokkal ékesített területen, ahol már akkor több ezer fából álló, a környező tájba kifutó fasorok álltak. Vizuálisan a kastély erkélyétől induló, az erdőn keresztül futó allék képezték a mulatóerdő vázát, és adták a mintegy 300 hektáros területen a „Magyar Versailles” világraszóló dimenzióit. Részben a 18. században, részben a 19-20. század 
fordulóján ültetett fasorokból az erdő területének csökkenése ellenére ma is több mint háromezer sorfa és mintegy kilenc kilométer allé létezik, ami Schönbrunn kivételével egyedülálló Közép-Európában.
 „A fertődi Esterházy-kastély parkjának helyreállítása, II. ütem: a Lés–erdő rekonstrukciója” című projekt 2015. júniusában ért véget. A beruházás a Lés-erdő legfontosabb szerkezeti elemeinek (fasorok, főbb útvonalak, nyiladékok, erdőállományok) helyreállítását célozta meg. A beavatkozások a parkrész legfontosabb és legveszélyeztetettebb elemeinek, a rossz állapotú fasoroknak szakszerű pótlását, a még megmenthető, rendkívül nagy értékű, idős sorfák egyedi ápolását tűzte ki célul. A fasorok barokk formára metszése, az időközben benőtt nyiladékok kitisztítása, a legfontosabb sétaútvonalak helyreállítása és a zöldfelületek bozóttól való megtisztítása is elkészült a pályázat keretében.
 
(Forrás:  Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont)