Budapest - Szászvár ~ 175 km. 

Szászvári várkastély

Szászvár központjában, a Nagyboldogasszony templom szomszédságában, a házak között bújik meg a Szászvári várkastély Az utcaképbe belesimuló  várfal mentén sétálva, keresve a megszokott "várélmény" elengedhetetlen részébe illeszkedő kaput, kicsit megtorpanok. Némileg meghökkentő számomra a tejüvegből készült ajtó, de pár méterrel távolabb, már valóban ott a várva vár fa... 

Belépvén a kapun, elindulok a recepció felé, de már az első métereken látom, hogy ez nem lesz egy szokványos várlátogatás! Lehet vitatkozni, hogy mennyire illik össze a régi, s az új, mennyire illik össze a kőfal, és az üvegfal, s ebben mennyire segíti az átmentet, a vakitóan fehér színűre festett épületek formavilága. Ezt mindenki döntse el maga, ám ez az építészeti időutazás, már valamit előrevetít. Minden eddig kép, mely a vár, illetve várkastély címszó alatt rögzült az elménkben, kicsit átíródik. Jómagam némileg felülírtam néhány dolgot, elengedtem berögzüléseket, mert itt valami újszerű készült, mondhatnám várkastély a XXI. században!

A "recepción", egy kedves, mosolygós hölgy fogad, aki annak ellenére, hogy  látogatókkal van elfoglalva, figyel rám is, s pár perc múlva már engem is kitüntet a megtiszteltő figyelmével.  A számtalan apróság, s ajándéktárgy mellett,  itt vásárolható meg a belépő, és kérhető prospektus a várkastélyról, illetve az aktuális időszaki kiállításról.

Az első teremben a klasszikus kép fogad, a várkastély korabeli makettjével, ám tovább sétálva feltűnik valami igazán formabotó, valami más, mint eddig bárhol! Nincsnek korlátok, nincseken "ne nyújon hozzá" írások sehol! A kiállított tárgyak java másolat, s ennek köszönhetően meg lehet érinten, vagy fogni bárkinek!

 A termekben számtalan helyen bíztatják a látogakat, hogy vegye fel a kiállított ruhadarabokat, vagy próbála ki milyen lúdtollal írni, vagy... és nem csak ezzel az élménnyel marasztalják,  a látogatókat! Természetesen van néhány kiállási tárgy melyet csak üveg mögött lehet megszemlélni, de nem ez az általános!  Játékosság, és  a könnyedség minden teremben fellelhető. Szinte minden kiállítási térben vár egy-két kérdés, s egyszerű feladat, mely némi kis munkára is serkenti az agytekervényeket. Ezalól , talán csak a középkori kápolna kivétel... 

Az emelten, az üvegfal mögött rendezvényterem található, ahol időszaki kiállításokat is rendeznek, de többek között látható egy "korbeli" hálószoba baldachinos ággyal, és egy játszószoba ahol számtalan látványelem mellett tintapárnák várják, hogy a segítségükkel a kis nyomdászok, papíron jeleníthessék meg a korabeli motívumokat.

Az udvar egy részén, a falmaradványok kicsiny labirintusában "keringve" eljutunk a vár hátsó részének épületeihez, melyben helyi alkotók kiállításai láthatóak. Visszaérve a várkastélyhoz, a földszinti árkádok mögötti helyiségben egy boszorkányos kiállítás kapott helyet,  „A boszorkányság kultúrtörténete – Boszorkányüldözés és boszorkányperek a késő középkorban” címmel.

Az alagsor félhomályában kapott helyet a kőtár, mely bemutatja az ásatások során előkerült gótikus és reneszánsz ajtó és ablakkereteket.

Ha az érkezéskor nem nézett szét a részlegesen, egy emelet magasságig helyreállított kaputoronyban, akkor ne hagyja, ki! Innen még egy utolsó pillantást tud venni a Palotaszárnyra, vissza tudja idézni a kiállítás részleteit, lepereghet a látottak alalpján, a vár fejlődésének története, a XIV. századtól, a látogatása pillanatáig.

Ha valaki nem ismeri a Szászvári várkastélyt, és a Baranya megyei települést, akár országhatáron túl is érezheti magát a családi házak között álló hatalmas várfal, illetve az emeleti szinteken is eredeti kastélyfalak láttán – hiába, nem szoktunk az ennyire ép középkori épületek látványához. A szászvári várkastély valóban az egyik legjobb állapotban megmaradt középkori épület (és együttes) az országban, amelynek az egyediségét még a tömegén alig változtató barokk átépítés sem rejti el.
A szászvári várkastély egykor a pécsi püspök rezidenciája volt. A középkori udvarház vár jellegét fokozatosan, jórészt a 16. századi erődítésekkel, átépítésekkel nyerte el. Az épület három szint magasságig őrzi a középkori falazatot. Nyugati oldalán egy lépcsőtorony csatlakozik hozzá, boltozatai ma többnyire barokk stílusúak. 
(forrás:www.archeologia.hu)

 

Értékelés ****

Vár az élményvár, mondhatnám, s hiszem, hogy nem túlzok!

2019-05-20
 
 

Flag Counter