Budapest ----> Zalaszántó ~ 210 km.

Béke sztúpa

Amennyiben a Balaton felöl, Keszthely irányából érkezik, Zalaszántón át kell autóznia, majd a falu határától nem messzire található bekötőút eleinte még aszfaltos majd "elfogy" az aszfalt... Önre bízom, hogy a nem túl jó földúton felautózik a szentélyhez, vagy gyalog sétál  fel a Kovácsi-hegyre,  a Béke Sztúpához, mely Európa legnagyobb sztúpája! 
2014-ben elkészült a sztúpa környéke. Átadásra került az ajándékbolt egy mosdóval, és egy szentély. A szentély, egyben meditációs központ is. Bárki beülhet egy kicsit töltekezni, esetleg meditálni, hite, s meggyőződése szerint. Nyitvatartása: minden nap 10-12 óráig, valamint 14-17 óráig. A közösség által üzemeltetett ajándékbolttal szemben a régi bolt is üzemel. Ki-ki döntse el, hogy melyik kereskedőnél vásárol magának, vagy szeretteinek emléktárgyat.A Sztúpa körüli séták, az ajándékbolt átböngészése, és a hite, meggyőződése, stb szerinti esetleges szertartások elvégzése után térjen be a szentélybe, és egy picit pihenjen meg. A szentélybe cipővel nem lehet bemenni. Kicsit üljön le, engedje tovább a gondolatait, figyeljen a légzésére, és élje meg annak a beszédes csendnek minden pillanatát, ami ott körbesimogajta. Ha esetleg arra figyel fel, hogy elfogytak a gondolatai, ez talán nem a véletlen műve...

Ez Kelet-Európa első buddhista szentélye. Az erdei tisztás közepén álló hófehér 30 méter magas és 24 méter széles építményben, díszes tartóban, Buddha földi maradványainak néhány darabját őrzik. A sztúpa építse során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek a betonba. Belseljében 24 méter magas életfa található, valamint Buddha tanításai, és ereklyéi közül néhány. A sztúpát 1993 június 17-én a Dalai Láma avatta fel. A Sztúpa, Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. A sétát az óramutató járásával megegyezően kezdje, igy haladva a felső szintig, ahol megpillanthatja a Dél-Koreából származó Buddha szobrot. Saját tapasztalásként elmodhatom, hogy az itt megélt feltöltődés egészen más szinten érintett meg, mint amit korábban, bármelyik más helyszínen megéltem. Nem jobb, nem rosszabb, hanem más, máshogy és máshol érintett meg. Erőteljesebben reagált a testem, mely a szívverésem, valamint a légzésem gyorsulásában jelentkezett ...egyfajta kellemes izgalmi állapotnak is lehetne nevezni, de annál sokkal több volt ez. 

A sztúpák számtalan módon hatnak ránk, tudatos és a tudatalatti szinteken egyaránt. Már az is komoly pozitív változást idézhet elő bennünk, ha csupán látunk egy sztúpát. Elég megpillantunk, és aktivizálja tudatunk képességeit, a bennünk rejlő megvilágosodott tulajdonságokat. Ha a közelében járunk, tehetünk jókívánságokat vagy végezhetünk buddhista gyakorlatokat. Még akkor is, ha különösebb cél nélkül, látogatóként érkezünk egy sztúpához, váratlanul megtapasztalhatjuk a tudatosság tiszta pillanatait.

(fényképek:saját készítés)

Flag Counter