Turistajelzések

Ha a túránkat tervezgetjük, vagy éppen úton vagyunk, rendkívül fontos a különböző színű, és formájú turistajelzések pontos  ismerete!

Természetjárás közben ezek a turistajelzések egyik legfontosabb tájékozódási "segédletek", melyekre mindig bizton támaszkodhatunk. Magyarország szerencsére kiterjedt és nagy hagyományokra visszatekintő túraútvonal hálózattal rendelkezik, mely útvonalak túlnyomó többsége jól jelzett utakat jelent. Az aktuálisan használatos rendszert még 1930-ban dolgozták ki, és azóta használják. Az azóta eltelt évek során folyamatosan bővül a jelzett utak hossza, valamint számos új jelzés született (ez utóbbiak inkább helyi jelentőségű tanösvények), egyvalami azonban változatlan, a fákra vagy különböző tereptárgyakra felfestett jelzések nagyban megkönnyítik számunkra, hogy biztonságosan be tudjunk barangolni a kívánt útvonalat.
A turistajelzések egy egységes országos jelrendszerhez igazodnak, minek köszönhetően az egész ország területén ugyan azok a jelölések érvényesek: fehér négyszög alapon (általában 12x10 cm) kék, piros, zöld  vagy sárga színű jelölés. A színes alakzatok formája eltérő lehet, attól függően, hogy az adott jelzés milyen típusú útvonalat jelöl, e szerint alapvetően 8 fő jelzésformát  különböztethetünk meg.
A legfontosabb elvárás, hogy a jelzés mindig és minden körülmények között jó látható helyen legyen, valamint színéből és alakjából pontosan megtudjuk, hogy mely útvonalon is haladunk éppen. Bármelyik haladásirányból is érkezzünk, a fent említett követelményeknek minden esetben eleget kell tenniük.

 

Első rendű és legfontosabb túraútvonalak jelzése a sáv jelzés, melyek rendszerint igen hosszú, tájegységeket átívelő turistautak jelzésére szolgálnak. Mivel nagy kiterjedésű, országos jelentőségű utak, így ezek a legismertebb, a köztudatba leginkább beleivódott jelzéseink. Ki ne ismerné például az Országos Kéktúrát? Az esetek többségében valamely fontosabb, jól megközelíthető kiindulási ponttól (vasútállomás, buszpályaudvar...stb) szeli át az országrészeket, tájegységeket. Országos jelentőséggel bíró, tájegységeket, hegységeket átszelő utak jelölésére (pl.: Országos Kéktúra,Dél-Dunántúli Piros Túra,  Mecseki Zöldtúra). 
A Kék szín országos jelentőségű túraútvonalat jelez. A Piros már ehhez képest egy rövidebb útszakaszt jelez, mely egy tájegységhez köthető, egy tájegységen átvezető út.  A Sárga még rövidebb távú utat jelez, melyet úgy fogalmazahtunk meg, egy helyi jelentőségű hosszabb vándorút. Végül a Zöld, a Sárga útnak egy rövidebb "változata".
 
Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga sáv.
 
 
 
 
Főútvonalakból kiinduló településekre, szálláshelyekre, illetve egyes esetekben valamely fontosabb ponthoz (pl.: vasútállomás) vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. 
 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga négyszög.

 

 

 

Helyi jelentőségű, rövid kört leíró sétáló-, illetve kirándulóutak jelölésére szolgál a körút jelzés. Kiindulási helyük rendszerint könnyen megközelíthető, sűrűn látogatott csomópontok közelében fekszik. (pl.: Dobogókői Thirring körút, Pilis és Visegrádi-hegység).  
 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga irányított félkör.

 

     

Romokhoz, műemlékekhez vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúak. Tetszőleges kék színű jelzésből eredő rom jelzés (Pl.:Csobánc vára, Balaton-felvidék, Kantavári romok, Mecsek, Réka-vár, Mecsek, Szigligeti-vár, Balaton-felvidék).                            
 
 
Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga, "L" alakú piktogram.
 
 

 

Barlangokhoz, barlangnyílásokhoz vezető turista utak jelölésére szolgáló turistajelzés. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúak.
 

 

 

 

 Emlékművekhez vezető utak jelölésére szolgálnak.

Keresztény helyekhez vezető útvonalakat jelölnek főként zarándokutak esetén.

Borutak jelölésére szolgálnak 

(pl. Somlói borút).

 

Nyíljelzések

utirany_nyil_savjelzes1.png vagy utirany_nyil_savjelzes2.png

A turistautak hajlásánál, törésénél a kanyar, ill. a törés külső, messzebbről jobban látható oldalán feltétlenül kell legalább két vagy három jelzést, ill. a követendő irányt jelző, ék alakú fehér alapban jelzést – esetleg a saját színével azonos kis nyílheggyel kiegészítve – elhelyezni. A nyíl figyelemfelkeltő szerepű, mintegy „rábeszél” az új irányra. 

 

Pecsételőhelyek

kek_pecset_savjelzes.jpeg

A túramozgalmi igazolóhelyhez vezető leágazásokhoz „pecsét”  jelet, a kápolnákhoz és egyéb szakrális helyekhez „kápolna” jelet, az emlékművekhez, emlékhelyekh ez – különösen indokolt esetben – „emlékmű” jelet lehet festeni.

m

Kék, szögletes “M” jelzés: a “Mátra bércein” turistaút jelzése, Sirok – Kékestető – Galyatető – Mátrakeresztes – Muzsla – Szurdokpüspöki útvonalon, mely hazánk egyik legkülönlegesebb természetes gerincútvonala. Hossza 55 kilométer. A gerinceken járva nem csak panorámát élvezhetünk, de szinte bárhol lecsatlakozhatunk egyéb látványosságokért (Ilona vízesés, Nagy-Sás-tó, Hasznosi vár). Érinti hazánk legmagasabb pontját és második legmagasabb hegytömbjét, országunk legmagasabban lévő kilátóját és a hozzá kapcsolódó felújított Galyatető Turistacentrumot.

Egyedi tanösvény jelzések

 

A “T” vagy az átlós sáv helyett a tanösvények gyakran egyedi jelzéssel rendelkeznek, ez általában az adott helyre jellemző állat- vagy növényfaj stilizált képe. Fehér alappal vagy fehér alap nélkül is felfestésre kerülhetnek.

 

Az alábbi huszonnyolc példa:

egyedi

  • Sárga és fekete sáv: Szalamandra tanösvény (Bükk, Lázbérci Tájvédelmi Körzet) – a sávok a szalamandra színeire utalnak;
  • Fekete madár: Buruczky Ferenc tanösvény (Kovácsi-hegy);
  • Fekete bagoly: Andó-kúti erdei tanösvény (Bükk);
  • Ciklámen virág: Ciklámen tanösvény (Soproni-hegység);
  • Kék lepke: Fóti-Somlyó tanösvény;
  • Kék madár: Kék madár tanösvény (Bükk);
  • Boroszlán növény: Boroszlán tanösvény (Bakony);
  • Hunyor levél: Hunyor tanösvény (Tolnai-Hegyhát);
  • Zöld makk: Öreg Tölgy erdei tanösvény (Budai-hegység);
  • Kék “Z”: Magaspart tanösvény (Hernád-völgy);
  • Fekete harkály: Fekete harkály tanösvény (Zselic);
  • Mókus: Mókus tanösvény (Mecsek, Pécs-Árpádtető);
  • Denevér: Denevér tanösvény (Mecsek, Abaliget);
  • Béka: Merzse-mocsár tanösvény (Budapest, Rákoskert);
  • Levél: Jági tanösvény (Pilis);
  • Fekete facsoport: örökerdő tanösvény (Tolnai-Hegyhát);
  • Tőzike virág: Tőzike tanösvény (Duna-Dráva Nemzeti Park);
  • Négyágú viola: Holdviola tanösvény (Bükk);
  • Csipkés szélű falevél: Haraszt-hegyi tanösvény (Vértes),
  • Piros (katica)bogár: ismeretlen tanösvény a Balaton-felvidéken;
  • Kék hullámvonal: Kék hullám tanösvény (Zemplén);
  • Kalap és bajusz: Sisa Pista tanösvény (Börzsöny);
  • Piros tölgylevél: Sárcsi-kúti tanösvény (Bakony);
  • Fekete szarvasbogár: Szarvasbogár tanösvény (Tolnai-Hegyhát),
  • Zöld üvegfúvó szimbólum: Üvegesek útja tanösvény (Mecsek);
  • “Stencilezett” hegy úttal (sárga, zöld): tanösvények a Zemplén Kalandparkban;
  • Fürtös bodza: Fürtös bodza tanösvény a Soproni-hegységben (nem festett, hanem kis táblácska),
  • Szív úttal: “Út az egészséghez program” tanösvény jelzés a Hárs-hegyen.

Erdészeti jelzések

 

Gyakran találkozunk a fákon elhelyezett számunkra érthetetlen erdészeti jelzésekkel az erdőkben. Mit jelentenek ezek?
Színes pontok: a ritkításkor a kivágandó fákat jelölik meg vele
Körben (jellemzően fehér) csík: egy erdőrész sarka, szélének töréspontján álló fa
TV betűk: egy természetvédelmi övezet határát adja meg

 

 

 

 

 

 

 

Flag Counter

Forrásokhoz, kutakhoz vagy vízvételi lehetőséghez vezető utak jelölésére szolgáló turistajelzés.. Rendszerint azonos színű jelzésből eredő rövid útszakaszok, melyek legfeljebb 2 km hosszúságúak.  Tetszőleges kék színű jelzésből eredő forrás jelzés (pl.: János-forrás, Gerecse,  Fényes-forrás, Pilis és Visegrádi-hegység,  Darázs-kút, Mecsek,Bor-kút, Szekszárdi-dombság). 
 
 
Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga kör.
 
 
A fő útvonalak közötti összekötő szakaszok jelölésére szolgál a kereszt jelzés. A jelzés minden esetben az azonos színű sáv jelzésből ered (pl.: P --> P+) és valamely másik fő útvonallal, vagy valamely fontosabb ponttal (vasút-, buszmegálló, pihenő, emlékmű....stb.) köti össze azt. 
 
Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga kereszt.
 
 
 

Hegycsúcsok, illetve kilátópontokhoz vezető turistautak jelölésére szolgál. Leágazhat bármely egyéb jelzésből, de rendszerint azonos színű jelzésből indul ki. Rendszerint kék/piros/zöld/sárga turistajelzésből leágazó, közeli hegycsúcshoz, vagy kilátóponthoz vezető jelzés (pl.: Gerecse-tető, Gerecse,  Tubes, Mecsek, Meteor-kilátó, Zselic, is-Hárs-hegy, Budai-hegység).

 
 
 

Jelölés: Fehér alapon kék, piros, zöld vagy sárga háromszög.

 

 
 
 

 

Törlő jelzés 

 

Valamilyen okból megszűnt turistajelzés törlésére használják. Az X jel színe mindig szürke. Ez a jelzés a felhagyásra került turista ösvény jelzéseit hatályon kívül helyezi. Nem érdemes tovább haladni az ösvényen, hisz a jelek idővel elkopnak, kifakulnak, elvesztik jelölőképességüket. Van, hogy nem ilyen módon jelzik a megszűnt útvonalakat, hanem egyszerűen leszedik, lekaparják a jelzést, vagy szürke festékkel átfestik.

Sífutóút és kerékpáros jelzés ek

Nem része a magyarországi szabványnak, de 2000 óta egységes a sífutóút új jele, a sílécek párhuzamos nyomát szimbolizáló függőleges kettős sáv és a kerékpáros jelzés, mely az ajánlott kijelölt kerékpárral járható utat jelöli.

Zempléni gyümölcsút

 Sárga barack

Vizsoly -S- Vilmány -S- Göncruszka -S- Gönc -P- Gönci patak -P- Telkibánya -P- Kányahegy alatt -P- Hollóháza -S- Füzérkomlós -S- Füzéri eá -S- Filkeháza -S- Pálháza 

 

Zöld szőlő

Sárospatak -Z- Bodrogolaszi -Z- Sárazsadány eá -Z- Vámosújfalu -Z- Tolcsva -Z- Erdőhorváti -Z- Komlóska -P- Újhuta

 

 

 Piros alma

Vilmány -Z- Fony -Z- Mogyoróska -Z- Regéci vár -Z- Középhuta -Z- Újhuta -Z- Pálháza -Z- Vilyvitány eá -Z- Széphalom -Z-Sátoraljaújhely -Z- Alsóberecki -Z- Vajdácska -Z- Cigándi eá -Z- Sárospatak  

 

Egyéb jelzések

 Piros felkiáltójel A gyalogos és kerékpáros utak találkozásánál alkalmazzák, általában minden irányból. Feladata, hogy felhívja a figyelmet a keresztező forgalomra.

Régi típusú turistajelzések

 

regitipusu

Üres négyzet (szálláshely), üres háromszög (hegycsúcs) és üres kör (forrás) jelzések. Ma már a fentebb említett tele négyzet, tele háromszög és tele kör jelzések használatosak, de helyenként még ezekkel a régi típusú turistajelzésekkel is találkozhatunk.

 

Új turistajelzés

A tanösvények, azaz ismeretterjesztő útvonalak jelzései jelenleg nem egységesek. Olykor csupán táblákkal vannak jelölve, vagy a tanösvény jellegére utaló ábrával, esetenként a fenti körút jelzéssel.Egyre jobban terjed a T alakú jelzés alkalmazása is, amely egy lehetséges jövőbeni egységesítés felé vezethet.

 

Egyedi és “hackelt” turistajelzések, stb.

 

hekkelt

  1. “Szmájlival” kiegészített kék sáv jelzés a Balaton-felvidéken;
  2. Elefánttá maszatolt, “hackelt” Mária-út jelzés;
  3. Régi, üres négyzet jelzés, benne nyíllal, Pécs környékén;
  4. Kék lábnyom jelzés, a mánfai Árpád-kori templom környékén.

 

 A Bükk-fensík koronája tematikus útvonal. 

Hossz: 80 km. Útvonal: Lillafüred – Hollóstető – Sugaró – Nagy-mező – Fekete sár – Bél-kő – Bélapátfalva – Szalajka-völgy – Gerenna vár – Olasz kapu – Bánkút – Szentlélek – Garadna – Lillafüred A kerékpáros túra dupla koronát formázó útvonalon halad. A Bükk sajátos földrajzi szerkezetét kihasználva erőnlétednek megfelelően felkeresheted a fennsík és a túloldali völgyek látványosságait, a híres bükki „köveket”, a bélapátfalvai cisztercita apátságot, a szilvásváradi Fátyol-vízest, végezetül megkóstolhatod a garadnai füstölt pisztrángot is.

 

 Karsztbarlangok nyomában tematikus útvonal. 

Hossz: 40 km. Útvonal: Aggtelek – Jósvafő – Szádvár Az országhatáron is átnyúló körtúra középpontjában a nagyközönség által is látogatható karsztbarlangok állnak. Ezen barlangokhoz kötött tematikus útvonal felfűzi mind a magyar, mind a szlovák oldal egyéb látványosságait. Így Szelcepusztát, a Ménes-völgyet, a Szalamandra házat, és Szád várának romjait csakúgy, mint a szlovák karszt Szilicei-fennsíkját, Gombaszög és Domica elhíresült cseppköveit. Csak a túra fele vezet 

 

 

Kék bástya felett kék félhold jelzés: 

kekbastya

A “Törökök nyomában” turistaút jelzése, Diósgyőri vár – Fényes tető – Bükkszentkereszt – Latorvár – Kács – Cserépfalu – Várkúti th. – Noszvaj – Kaptár kövek – Egri vár – Szarvaskő útvonalon. A 93 kilométeres túra az egykori török hadi és kereskedelmi utakon és azokat keresztezve halad. Itt nemcsak az elhíresült végvárakat kereshetjük fel, hanem ellátogathatunk a dél bükki borvidékre, a noszvaji barlanglakásokhoz, számtalan különleges kaptárkőhöz, vagy vallási és spirituális zarándokhelyre. Igazi történelmi időutazás ez a túra, ahol még itt-ott felfedezhetjük a török szekerek sziklába vésődött keréknyomait.

Forrás:

tekeregj.hu

vandorbot.hu

bukkhegyseg.hu

turautak.com

itin3r.blogspot.com/

jetiahegyen.hu

dzs-z.hu